Münchhausen vidám kalandjai

A szultán tokaji itókája

Egyiptomból való visszatérésem után én lettem a szultán kedvence, nyakra-főre elhalmozott kegyeivel. Végül már élni sem tudott nélkülem, így állandó ebéd- és vacsoravendége lettem. Elárulhatom nektek, hogy a török császár konyhája a világ valamennyi fejedelmének konyháját felülmúlja.

Sajnos e megállapításom csak az ételekre vonatkozik, az italokra nem, mert Mohamed próféta megtiltotta híveinek a borivást. Bizony, a török lakomákon egy korty bor sem öntözheti a gégét! Ám ami nyíltan tilos, titokban mégis megcselekedhető, így a szigorú tilalom ellenére nem egy olyan török úr akad, aki a német papoknál is jobb értője a bornak. Nos, a szultán méltán tartozott a legkiválóbb borszakértők közé. Az asztalnál rendszerint velünk ült a főpap is, vagy ahogy a törökök nevezik, a főmufti. Ő mondta el az imát a lakoma előtt és után, épp ezért nagy becsben tartották. Amíg a főmufti a hasát tömte, senki sem gondolhatott borra.

De asztalbontás után a szultán szobájában mindig készenlétben állt egy-egy palack kitűnő bor. Egyszer ebéd után titokban és barátságosan jelt adott a szultán, hogy kövessem dolgozószobájába. Amikor bezárkóztunk, egy rejtekszekrényből palackot vett elő, és így szólt:

Hogyan is kezdjük el

Túl a vébékák mennyiségi, de semmiképp sem minőségi vonalán, az ember (lánya), egyszer csak beérik-megérik a minőségibb italok fogyasztására. (erről is van amúgy egy elméletem, a vörösboros kóla kialakulásának egyik oka bortermelési és borfogyasztási kultúránk hiányosságaiban keresendő, mégpediglen hogy fiatalkorúak által sűrűn látogatott vendéglátóipari egységeben óccsóért nem bort, hanem valami piros ill. fehér löttyöt árusítanak, amiből önmagában valóban lehetetlenség bármekkora kis mennyiséget is meginni. igen az ötliteres demizsonosokra gondolok, van belőlük fehér édes, meg savanyú és piros. csak így lazán: piros) 

Ha valaki még csak most ismerkedik a borokkal, érdemes könnyedebb szőlőfajták felől megközelítenie a barátkozást. Kezdheti fehérvonalon egy könnyed irsai olivérrel, egy markánsabb cserszegi fűszeressel, vagy éppen a játékos muskotályossal. Ha a vörösekre esküszik, egy tartalmas merlot vagy egy hamisítatlan portugisert tudnék ajánlani. 

Persze egyik esetben sem mindegy milyen tájról származik borunk, bizonyos terroár erősen rányomja bélyegét a borok ízére, aromáiban szinte érezzük a humuszt vagy bizonyos esetekben a vulkanikus köveket. (pl a somlóhegyi borok) 

Az első kóstolások alkalmával, hamar kiderül, milyen is az ízlésvilágunk, milyen genetikai kódokkal érkeztünk, mely borok savait viseljük könnyedén, mely borok csersavjai hatnak ránk bántóan. A savasabbak közé sorolhatóak a sauvignon blanc-ok és a magyar ember számára szinte klasszikusnak számító olaszrizling. (ha tisztán bántónak is érezzük, ám ízviláguk mégiscsak közel áll hozzánk,  könnyen ihatóvá tehetjük szódavíz segítségével, mely nem keverendő össze az ásványvízzel, mert az elviheti a bor ízért. jelen esetben még szentségtörést sem követünk el, a szénsav jót tesz a fehér és rozé boroknak, könnyedebbé, frissebbé teszi őket) 

Mindennemű reklám nélkül, ajánlanék pár kezdő bor-kóstolni-valót, melyek ár-érték arányban is elfogadhatóak:

Fehér borok:

- 2010-es évjáratú mátrai Szőke Mátyás irsai olivérje, nyáresti könnyed beszélgetések hű társa

-  2011-es Nyakas Irsai olivér, maga a palackba zárt élvezet

- egy Hilltopos 2009-es Cserszegi fűszerest, kicsit markánsabb, savasabb

- személyes kedvencem közé tartozik a 2011-es Figula Muscat Lunel  a maga játékos ám egyedien karakteresen fanyar ízvilágával

Vörös borok:

-  egy bársonyosan telt villányi Teleki Merlot

- ugyanazon pincészet terméke a lágyabb savtartalmú Portugieser

S hogy honnan szerezhetőek be kicsit jutányosabban, mint a sarki ábécében? Vannak bortársaságok, vinotékák, ahol bizonyos értékhatár fölötti vásárlások esetében tagkártyát igényelhetünk, mely vásárlási kedvezményekre, borkóstolókra való belépésre, borász-borfogyasztó találkozókra, új termékek megjelenése estén értesítésre jogosít minket. Exkluzív klubok ezek, melyek gyakorlatilag első pillanattól függőséget okoznak...

Ilyen például a Bortársaság, a Borudvar, a Monarchia Borok, Online Borozó, hogy csak párat említsek. 

A másik megoldás lehet, ha felvesszük a  kapcsolatot a számunkra tetsző pincészettel, aki amúgy is hozat a városunkba fel a boraiból, így előfordulhat, hogy kis kitérőt megejtve, hozzánk is leszállít jutányosabban pár kartonnyit.

Liba orra

Jaj Istenem tégy egy, tégy egy csodát
Változtasd borrá, borrá a Tiszát
Ha a Tisza a borból volna,
A szívemnek semmi gondja se volna

Bort ittam én, boros, boros vagyok
Hazamenni mennék, de nem tudok
Aki tudja miért nem mondja
Merre van az ország útja? Csuhajja!

Azt mondják, hogy boros, boros vagyok
Hogy a bortól, bortól ingadozok
A nádszál is ingadozik
Pedig az csak vizet iszik csuhajja!

Azt mondják hogy részeg, részeg vagyok
Mert én mindig olyan veres vagyok
Veres a libának orra
Pedig sose mártja borba csuhajja!

Szék

csak könnyedén

"- A nagy bornál nézzük annak játékát a pohárban, beleheljük illatát és az után…
- Megisszuk! - vágott közbe a herceg.
- Nem, herceg - folytatta az ínyenc - előbb beszélünk róla"

(Grimaud de La Reyniere)

Ahogy az öregek énekelnek, úgy fütyülnek a fiatalok

Jan Steen: Het vrolijke huisgezin, 1688 - Rijksmuseum Amsterdam

Fehér Béla: Kossuthkifli (részlet)

- Háromszor ihatnék a magyar! - hajolt az asztal fölé, s hagymaszagú lehelete fátylat vont a hölgyekre. - Ha jókedvű, ha rosszkedvű, és amikor ihatnék, mert száraz a nyelve töve! És mit ihatnék? Bizony csak bort. De miért? Mert három édes van az életében, az anyatej, a szerelem és a bor. Hozhatom?

Erkel Ferenc: Bánk Bán - Bordal

Málik Roland: Tizenkét pohár

Van, aki a pusztában hal meg,
Van, aki Egyiptomban, és van,
Aki a kocsma padlatán.


Első pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Az ital, amit magadhoz veszel,
Nem lőre, vagy kavarék,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol az ital, amit magadhoz
Veszel, lőre, vagy kavarék,
Másnap igen fog fájni a te fejed,
És az nem jó.

Második pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
A csapos nem a te ismerősöd,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol a csapos a te ismerősöd,
Előbb vagy utóbb hitelért
Folyamodol, és az nem jó.

Harmadik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Jámbor emberek ülnek, ahol te
Jobb magadnak megmaradsz,
És perbe mással nem kerülsz,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol mással perbe kerülsz,
A te tarsolyod fogja bánni,
És az megintcsak nem jó.

Negyedik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Nem találkozhatol némberrel,
Akivel együtt iszol, és aki
Később a te társad leszen,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol némberrel találkozol,
Akivel együtt iszol, és aki
Később a te társad leszen,
Előbb vagy utóbb azt te
Keservesen meg fogod bánni.

Ötödik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Nem találkozhatol némberrel,
Aki a te társad volt annakelőtte,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol némberrel találkozol, aki
Annakelőtte a te társad volt, az
Új emberrel fog ottan ülni,
És tusakodni fog erősen a te szíved,
És az nem jó.

Hatodik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Nem találkozhatol a te
Barátaiddal, ismerőseiddel,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol te a jó ismerőseiddel
Találkozol, előbb vagy utóbb,
Hiszed vagy nem
Elsötétül irányukban a te szíved.

Hetedik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Az ördög magában nem ül,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol az ördög az asztalnál
Maga ül mint napra éj
Következik, hogy az veled
Előbb vagy utóbb beszédbe
Elegyedik,
Vagy ha nem ő veled, hát te
Ővele, és az onnantól kezdve
Igen nem jó.

Nyolcadik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Nincs kert, aminek közelében
Úgy vagy, mint
A jázminok és rózsák között
A hajdani kertben,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol kert van, s aminek
Közelében úgy érzel, mint
A jázminok és rózsák között
Hajdan a kertben,
Szívben és lélekben elgyöngülsz,
És mint őszre tél következik, hogy
Hosszú ivásra adod a fejed és az
Keserű pohár.

Kilencedik pohár: Ne igyál!- de ha iszol,
Olyan helyre menj, ahol
Az ördöggel nem cimborálhatsz,
Vele szövetséget nem köthetsz,
Mert ha olyan helyre mégy,
Ahol vele cimborálsz, és
Vele szövetséget kötsz,
Előbb vagy utóbb sóvárogni fog
A te szíved, és mert ember
A sóvárgást nem szenvedheti
Mint életre halál következik,
Hogy el fogod cserélni vele
A te szíved, és az halál.

tizedik pohár: ne igyál!- de ha iszol,
olyan helyre menj, ahol
karnyújtásra van az állomás,
mert ha olyan helyre mégy,
ahol az állomás karnyújtásra van,
álmatag és fátyolos ivásod
ködfelszálltában
újra hallva és újra szimatolva,
újra látva és újra tapintva,
és újra ízlelve a hajdani kertet,
a kihúzó vonatra egyszer,
még utolszor fekapaszkodhatsz,
kajtatni egy kertet, ami nincs sehol.
és az egy időre jó.

tizenegyedik pohár: tudod mit? igyál!- de ha nem iszol,
olyan helyre menj, ami
tenéked kedves,
olyan italt igyál, ami
tenéked jó,
azzal beszélj, akivel
kedved tartja,
mert igyál, vagy ne igyál,
bizony unalom fenyeget tégedet,
igyál, vagy ne igyál, törekedjél
magadat elfoglalni ebben-abban,
igyekezzél magadat elcsendesíteni
ebben-abban, mert bármi is van,
se innen, se onnan,
se amonnan, sehonnan,
valahogy semmi, sehogy se jó,
és mert minden itt és amott
igyál, vagy ne igyál,
örökre cél nélkül való.

tizenkettedik pohár: hát igyál!- de ha iszol,
és már homályos, lassú
esztendők sora óta iszol,
s egyszercsak ajkadba harapva
parancsolnál megálljt, s úgy tűnik,
folyik minden a maga jó medrében,
az első pohárt különösképp virágzáskor
ajkadhoz ne emeld, mert ha iszol,
és már homályos, lassú esztendők
sora óta iszol,
s egyszercsak ajkadba harapva
parancsolsz megálljt, s tűnik,
folyik minden a maga jó medrében,
s az első pohárt különösképp virágzáskor
ajkadhoz emeled,
akkor te elvesztél, barátom,
az a kikelet neked bekelet leszen,
a te ujjaidnak örökösen pohárra leszen
kívánkozása, már te számolni fogsz az itallal,
barátom, és az ember, aki annakelőtte,
már nem leszel te sohasem.
s mint napra éj,
mint őszre tél,
mint életre halál
következik,
hogy semmi sem következik,
hogy az a pohár az a némber,
sírig a pohár,
sírig a némber
volt az a pohár.

Tudod-ë, hogy szőllőből ës lëhet bort csinálni?

"Egy csíki öregasszony rózsabogyót (helyi népi nevén: seggvakarót) szed a faluvégen. Egy arra járó megszólítja:


- Azt maga minek szëdi, néni?
- Bornak, lelkëm, bornak!
- Hát azt maga halotta-ë, hogy szőlőből ës lehet bort csinálni?
- Mondják, lelkëm, mondják!"

Tánczos Vilmos: Elfelejtett szavak

Ezt most találtam

Forrás

másik kedvenc

Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van bor-ország és van pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket.

A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál.

(Hamvas Béla: A bor filozófiája) 

Málik Roland: Helyzetem az alkohollal

Nagymamámnak,
aki egy stamp seritől már kacagott




I.

Amíg egy ilyen helyen,

mint Miskolc-Tapolca,

nyárutón, őszelőn,

vagy -- ami ritkaságszámba megy --

spiccén az ősznek,

az ember kiülhet büfé elé,

mögé-mellé,

illő itallal lopni félóra nyugalmat,

most magának --

légy zöng,

mókus szalad,

a pincér udvarias,

levélke leszáll,

addig egy szavam nem lehet rád,

nagyvilág.

II.

Csodálom azt az embert,

aki vendélátóegységbe tér,

asztalhoz ül, s megiszik egy,

esetleg kettő,

de végső esetben is

három korsó sört, azután feláll,

és vidáman hazaballag.

(És ha bort ivott az istenadta,

őt a bora szelíd lámpással

még kapuig kíséri.)

Másnap üdén ébred,

nyújtózik, hogy

milyen jó volt

csevegni erről,

no meg arról,

és ha magában ült,

gondolatmenetét virágok szegélyezik.

Melegben élő, télen jégvirágok.

Friss és bő erővel teszi dolgát,

ami arra a napra néki adatott.

Én ezt nem tudom.

Az asztalhoz telepedésig a helyzet dettó,

de az első sör után -- merthogy a borra

nem vagyok méltó --

agyamba cikáz az ősi mondás,

ami apáról fiúra száll:

egy sör nem sör.

Két sör, három sör,

négy sör, öt sör.

Ez is megvan, még sincs este.

Hát pálinkát rendelek és rövidezek

hosszan.

Záróra után botorkálok utcán,

a fejemben, házam már

rám se néz ablakszemeivel.

Az én másnapom: más.

Az agyamban és a gyomromban

az italból más lesz:

foncsorozott szemüvegkeret,

tüskedrót-koszorú,

kidurrant gumilabda,

hasbarúgott felkiáltójel,

tetejére állított kecskebak,

mely mintha mindig ugrani készülne.

Szemeim helyén pirossal kipingált,

japán ping-pong labdák. Ezzel kezdj

valamit.

A tömegközlekedésben zavart vagyok,

nem tudom,

felszállhatok személyes tárgyaimmal?

Ha hozzámszólnak, berezelek,

támadástól tartok.

A nénik az utcán előre kitérnek, pedig

az egyiknek -- aki halott nagymamám

szakasztott mása -- nekiszegezném a kérdést:

„te vagy az, mama?”




III.




Ó, absztinens napok!




Minden gyászfehér!

Minden fehér!

És minden gyász!




Minden szoba,

minden utca,

fehér gyász!




Két deci kóla -- olyan




boldogtalanság-íze van.

Hol a sánta mámor?

Hol vannak mozgékony lényeim?

Ez cserbenhagyás!

Fehér csalás!




IV.




Az alkohol mostanság

különös hatással van rám.

Körülbelül a második kör

feléig vagyok jelen.

Másnap eddig a pontig emlékszem.

de előtte lüktető, sötétlila képek

engem meglátogatnak.

Például állok egy transzformátornál.

Fölötte a csillagos ég,

és a nagymamám.

-- Csókolom, mama. Na?




Aztán rohanó lovak.

De tényleg.

Mögöttük szekér.

És télen.

A túlhajszolt lovak:

az egyik Alkohol,

a másik Csillag.

A bakon én a nagymamámmal,

mögöttünk cigányok,

egy egész pereputty.

-- A lovak már ittak,

nyissatok még egy bort!

Ne te ne, Csillag!

Gyí-gyí, Alkohol!

Pusztuljon a józanság!

A megfésült élet!

Rikoltok én is,

mon seri nagymamám is,

és rikoltoznak a cigányok is,

így eljutunk akár a csillagokig!

Ez való nekem, ez a mi világunk!

Esküdjünk, hogy iszunk majd,

és mindig együtt leszünk!



V.




Ez lobog, így lobog a szemeim előtt

még akkor is, mikor kushadó kutyaként

ülök a Tháliában,

és arra a bizonyos életre gondolok.

François Villon KÖNYÖRGŐ BALLADA...

François Villon

KÖNYÖRGŐ BALLADA SZEGÉNY BORISSZA JEHAN COTART LELKÉÉRT

(Faludy György átköltésében)

Noé komám, szőlők s borkádak apja,
s Szilénusz, ki a mustot ápolod,
s te is Lót, ki felöntve a garatra
leányaidhoz vitt a mámorod,
amit még máma is szemedre hánynak -
figyeljetek rám, három jómadár:
a szajnamenti Párizsban vasárnap
mint hű keresztyén halt meg Jehan Cotart.
Ti fenn a mennyben, intsetek feléje,
ha majd fölért, az égi ablakon,
amúgy is rég várt egy parti pikére
veletek fenn az esti csillagon,
míg dús nedűt nyakalt a hegygaráton,
s megjárta mind a kocsmakerteket:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Derűsen, mély zsebében két üveggel,
és dús fején a hófehér süveggel,
és lágy szakálla balján húsz diákkal
úgy járt a kerti liljomok között,
mint ősz királyok flamand bibliákban.
De estharangra, ha az alkonyat
kék selymet szőtt a Pont au Changes alatt,
a csapszékbe futott, miként a nyúl.
S éjjel, ha két szeme keresztbe nézett,
Ánáxágórászt és Plátont idézett,
s aztán, mikor vállára ült a hold,
rég elfelejtett nótákat dúdolt.
Így jártuk hűs telekben s izzó nyáron
a pincéket s a kocsmakerteket:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Hány éjen át ültünk a Négy Majomban!
Nem élt a földön még jobb cimbora,
hegyek meg várak dőlhettek halomra,
de Jehan Cotart nem ingott meg soha.
S ha néhanap borába seprű tévedt,
vagy a burgundi karcos volt talán:
ölébe vette, mint Katót a béres,
a kocsmárost, s az istenvert borévet
görcsös botjával húzta el farán...
Szeptember tájt, Plátonjával kezében
szeliden baktatott szőlőhegyére,
s mondják, nem járt, csak sánta nők után -
és így élt hatvan kurta földi nyáron
s így élt meg hatvanegy rövid telet:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Midőn utólszor láttam szombat este,
ott ment a Place de Notre Dame-on át,
árnyéka az egész teret befedte,
s kezében fogta drága Plátonát;
ki tudja melyik csapszékhez kanyargott:
deres fején ezüstöt vert a hold,
s mikor megint kerestük estharangkor,
már senki sem sejtette, merre volt.
És akkor jött a pestis Cölln várából:
vagy harmincan látták sötét lovát,
amint egy rőt lovaggal éjféltájon
vágtatva jött a Rue Saint Jacques-en át.
Lólába átlátszott a csizmaszáron,
és két veres sarkantyút pengetett:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Barátai keresték még az éjjel
a kertek alján s a füzek között,
a bükkösben s az Elysées-i réten,
hol, mint a tejszín, hömpölygött a köd;
s reggel, hogy a fecskék a hídkorlátra
úgy ültek kéken, mint a hangjegyek,
akkor találtak csak rá Jehan Cotart-ra,
a Szajnánál a Pont au Change megett.
Arcán setét hollóként ült a pestis,
s halott kezében Plátont fogta még,
s oly szörnyű volt az arca, hogy napestig
a Szajnához csodára járt a nép.
Alkonyatkor jöttünk érte bús batáron,
s temettük el az Ile de Cygne megett:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Noé apám, ki ó-borokra buktál,
s Szilénusz, ki a mustot ápolod,
s te Lót komám, ki hajdan úgy berúgtál,
hogy lányaidhoz vitt a mámorod:
vigyázzatok reá, hogy el ne fogja
a strázsa fenn az égi silbakon,
rég vágyódott már egy parti tarokkra
veletek fenn az éji csillagon;
s fogadjátok jól: a Sorbonne rózsája,
s a hét művészet bölcs tanára volt -
s ha Isten nem néz, fenn a kiskocsmában,
melyen vörös cégérnek állt a hold;
az agg Pyrrhon s a tömpeorrú Pláton
örök nektárt koccintsanak veled:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,

ölelje át az Úr a lelkedet!

a képek a www.horntip.com oldalról lettek letöltve és gif formátummá alakítva

Omar Khajjám: RUBÁÍK (Weöres Sándor fordítása)

Omar Khajjám
RUBÁÍK

(Weöres Sándor fordítása)


1.
Én bort iszom, s szokásom ellensége
rám szól: „A bort hagyd, mert hit ellensége.”
No ládd, az ellenség vérét kívánom,
én is tudom: bor a hit ellensége.

2.
Tegnap gerencsért láttam a bazárban,
friss agyagot gyúrt-gyömöszölt zugában,
és szólt az agyag földöntúli nyelven:
„Az voltam, mint te: bánj velem simábban.”

3.
Agyagból gyúrtál. Én tehetek róla?
Gyapotból fontál. Én tehetek róla?
Minden jót s rosszat, mely fakad belõlem,
fejembe raktál. Én tehetek róla?

4.
Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

5.
Bár alázattal a mecsetbe tértem,
én esküszöm, nem imádkozni tértem:
multkor egy szõnyeget elloptam onnan,
de már elnyûttem: egy újért betértem.

6.
Tudod, hogy életedbõl kirepülsz majd,
hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

7.
Bort inni és barátokkal vidulni
jobb, mint szemforgatón imába hullni.
Ha cédák s részegek pokolra jutnak,
senkinek sem fog a menny lángja gyúlni.

8.
Ha kocsmabortól részeglettem: lettem.
Ha pogány tûzimádó lettem: lettem.
S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.
9.
Szellõben veszti köntösét a rózsa,
pedig vidít fülemülét a rózsa.
Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
földbõl fakadt és földdé lett a rózsa.

10.
Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
ha sóvárgása, gyötrõ tüze nincsen.
Szerelem nélkül záruló napodnál
eltékozoltabb nap részedre nincsen.

11.
Egy kézben Koránnal, másban pohárral,
hol hívõvel tartok, hol a pogánnyal.
Kék kristálygömb magába foglal engem:
sem hitetlennel, sem mohammedánnal.

12.
Ha testünkbõl a puszta lélek elszáll,
testünkre tégla-építményt kapunk már,
s a más testére épülõ halomhoz
haló-porunkkal hozzájárulunk már.

13.
Hal szól kacsához, félve, kocsonyázva:
„Majd egyszer száraz lesz a folyam ágya.”
Kacsa felel: „Ha én s te megsülünk már,
lehet tenger vagy a lég délibábja.”

14.
Nem kõvár a világ, csak sátor-tábor,
sivatagban, hol legfõbb kincs a mámor,
kínod hevét a bor levével oltsad,
míg arcodat föld nem takarja, jámbor.

15.
Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
mégis szégyentõl sírok. Mit tehetnék?

Forrás: Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

egyik kedvenc

"Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról... A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek messze, a mélyben hajó úszik..., árut hoz és visz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves; nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. A tájast nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek; amit addig csinálok még, csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.."

(Márai Sándor)

Rejtő Jenő: Csontbrigád (részlet)

A mellkasa alatt, a jobb oldalán, időnként szaggatott szúrást érez.
A máj...
Jól tudja, hogy ott valami kezdődik. Általában a máj felől indul el a vég itt, az Egyenlítőnél. A halál csenget ilyen enyhe, elszórtan jelentkező tűszúrásokkal a szervezet ajtaján.
Rekedten, vaktában belekiált a fülledt csendbe:
- Pálinka!
Félhomály van. Az ablakra terített párolgó, vizes pokróc dohos szaggal súlyosodik a fülledt irodára. Iszonyú a hőség.
Egy ingaóra ketyeg a falon. Azután a káplár pálinkát hoz. Leteszi az üveget, de habozva megáll, mint aki mondana valamit. A kapitány iszik, azután hosszút szippant a lazán sodort cigarettából. Felparázsló fénye és elszenesedő papír hullik szerte.
- Akarsz valamit, te disznó? - kérdezi bágyadtan.
- Si, mon capitaine! Nem lenne jó visszatérni a vörösborra? A vörösborral sokáig élhet itt az ember.
- Ki akar itt sokáig élni? Na, ülj csak le.

Szarka Tamás (Ghymes): Bor és vér

legtöbbször át nem látható szövevényű rejtet és nyílt csatornákon át a világon minden mindennel összefügg - mondták, mondjuk.
vannak dolgok amelyeknél ez teljesen nyilvánvaló...ilyen a bor a szerelem és a zene kapcsolata is. tanúsíthatja bárki aki volt már "szerelmes", ízlelt már "bort" vagy hallott már "zenét". szóval mint mondtam bárki. (bárki?)

a zene letöltve:you tube

A dalszöveg:

Torkodon a vér szabadon,
Dől a Cabernet Sauvignon,
Nem a bor, nem a vér, sohanap igenér',
Szíveden lefolyik hideg hajnali dér.

Filmet néz a holnapokon,
A szemem az ablakodon,
A bolond didereg, egyedül érti meg,
A bolond didereg, egyedül érti meg.

Sose volt még oly szerető,
Lángolva is integető,
Amilyet te akarsz, akit ölsz, s betakarsz,
Amilyet te akarsz, akit ölsz, s betakarsz!

Könnyed forr az arcaidon,
Keseredik húrjaimon.
A világ vele forr, a remény a cukor,
A világ vele forr, a remény a cukor.

Torkodon a vér szabadon,
Dől a Cabernet Sauvignon,
Nem a bor, nem a vér, sohanap igenér',
Szíveden lefolyik hideg hajnali dér.

Nem a bor és nem a vér, sohanapján adott igenér',
A szíveden lefolyik hidegen hulló hajnali dér.

Nem a bor és nem a vér, sohanapján adott igenér',
A szíveden lefolyik hidegen hulló hajnali dér.

a szöveg forrása

Beköszönő

Óriási megtiszteltetésként élem meg, hogy ekkora irodalmi magaslatokba emeltek, és örülök, hogy itt lehetek. Mivel igazi koncepció nem született a közös blogolás terén, én arra gondoltam, inkább a borfogyasztási tapasztalataimat osztanám meg veletek, egyfajta virtuális sommelier szerepet szeretnék itt betölteni.

A borral már kisgyerek koromban közeli kapcsolatba kerültem, a vidéki rokonok elengedhetetlen kiegészítője volt a jóféle savanya házibor (igen-igen, természetesen nova szőlőből), persze tinédzserkoromban én is végigjártam a szórakozóhelyek óccsó és ütős VBK-s lépcsőit, hogy aztán idővel megismerjem és megszeressem a minőségi borokat, hogy a későbbiekben az aromájukat még jobban előhozó ételeket párosíthassam hozzájuk.

Remélem, nem leszek túl unalmas (ha igen, lőjetek le, de előre bocsátom a kritikát nehezen viselem!), igyekszem kevés kis szőlő- és bortörténetet is mellékelni, melyek ismeretét én abszolút autodidakta módon szereztem, és minél jobban belelátok, annál kisebbnek érzem a tudásom. (ez is amolyan hályogkovács-szerű érzés) Ahhoz, hogy kellően tisztelhessük és szerethessük a bort, ismernünk is kell annak történetét, a különböző teroárokon honos szőlőfajtákat. S még mielőtt valaki a sznobság billogát sütné rám, nem, nem vagyok az, az elmúlt évtizedek elhitették velünk, hogy a bor ismerete és szeretete nem tartozik a kultúránk részéhez, pedig jajdehogynem!

Kedves virtuális Combibatorok, kalandra fel!

Magyar bor a világirodalomban

ALTMAYER Vivát a szabadság! A bor vivát!

MEFISZTÓ A szabadságra én bizony jószívvel innám,
hogyha boraitok jobbak volnának itt, lám!
SIEBEL Többször ne merd mondani, hékám!
MEFISZTÓ Ha nem venné a korcsmáros zokon,
én ezt a tisztelt társaságot,
pincénk javával itatnám most.
SIEBEL Ide vele, én vállalom!
FROSCH De nagy pohárral adj, dicsérhessük nyugodtan!
Ne szűkölködjünk kóstolóban;
ha már itélni kell, komám,
hadd szívjam tele a pofám!
ALTMAYER (halkan) Tán Rajna-menti borcsiszárok?
MEFISZTÓ Nosza, fúrót ide!
BRANDER Hát ezt ugyan miért?
Hordótok tán az ajtóban hagyátok?
ALTMAYER Van ott egy kis kosár s abban szerszám elég.
MEFISZTÓ  (átveszi a fúrót, majd Froschhoz)Mondd hát, milyen fajtát óhajtasz?
FROSCH Hogy értsem ezt? van többféle borod?
MEFISZTÓ No rajta! Csak válasszatok!
ALTMAYER (Froschhoz) Úgy látom, cimborám, már nyaldosod az ajkad!
FROSCH  Ha már választhatok, legyen jó Rajna-menti!
Jobbat, mint szép hazánk, nem adhat úgyse senki.
MEFISZTÓ(miközben Frosch helyén az asztal szélébe lyukat fúr) Egy csepp viaszt ide, jó lesz alkalmi csapnak!
ALTMAYER Szemfényvesztés! Vigyázz, becsapnak!
MEFISZTÓ (Brandernak) S neked?
BRANDER Legyen champagne-i bor,
olyan, amely pezsegve forr!
MEFISZTÓ (fúr)
Az egyik már csinált viaszdugót,
s bedugta vele a lyukat
BRANDER Ne kerülj minden idegent el!
Messziről jönnek a csodák!
A francúzt gyűlöli minden jó német ember,
bezzeg megissza a borát!

Petőfi Sándor: Poharamhoz

Különben én becsüllek, oh pohár!
Csak egy van benned, amit restelek;
Azt restelem csak benned, oh pohár!
Hogy olyan könnyen kihörpentelek.

Ha én tenéked volnék, oh pohár!
Ki nem fogynék a borból sohasem;
Aztán, ha nékem volnál, oh pohár!
Innál belőlem véges-végtelen.

Borral, szerelemmel
Eltelni sohsem kell;
Minden pohárnak
Más a zamatja.
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.

Borral, szerelemmel
Eltelni sohsem kell,
Minden leánynak
Más a varázsa.
S a mámor, az édes mámor,
Mint horpadt sírokat a nap,
Létünk megaranyozza.

/Madách Imre: Az ember tragédiája - Hatodik szín/

Csokonai Vitéz Mihály: A borital mellett

...úgy éreztem boros - italos témájúnak szánt irodalmi blogot tán Csokonaival lenne legstílszerűbb indítani.
Nekem a Mesternek, ez a szabadszájúsága miatt talán kissé mellőzöttebb "borvirága" az egyik kedvencemem.

Csokonai Vitéz Mihály

A BORITAL MELLETT


Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,

Kurvanyjok, hiszen én vélek nem cserélek.

Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,

Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.

Senki sem ruházza rám a sobrák nevet,

Faszariságomért huncfut aki nevet.

Alább írt sem jár a nyakamra ám senki;

Ki tart adósának, ki húz a gyepre ki?

Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen,

Mégis, jó barátom, semmi bajom sincsen.

Azért, hogy a bankót nem gyűjtöm rakásra,

Hiszem a jó Istent, mégsem szorít másra.

A régi magyarság is eleget itt s ett,

Mégis, aki munkált, az koldussá nem lett.

Hanem hogy a német a Dunán áltúszott,

A sok bolond módi országunkba csúszott.

Maskarává tette a szép magyar dámát,

Azólta nem tudjuk a pankrótok számát.

Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna,

Magyar emberekre csak itt s ott akadna.

A gárdának fénye itt s ott sugározott,

De hogy a némettel együtt bogározott:

Az ugorkafán is narancsot keresett,

Megbotlott a lába s a porba leesett.

A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb vólt,

Míg a magyar szokás belőle ki nem hólt.

Az öregek minden névnapon báloztak,

Ettek, ittak, mégis nem bankrotíroztak.

Vagy talám csak szégyen annyi borral élni?

Szégyenebb, barátim, magunktól kímélni.

Árpád nem szégyelte locsolni a torkát,

Mert maga meghívta innya Hubát, Horkát,

Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak,

Az áldomás közbe nagyot kurjantottak.

Ugyanott Etele Gyulával végtére

Egy nemesest is járt a Lehel kürtjére.

Hát én külömb ember leszek úgy azoknál

A rettenthetetlen vitéz magyaroknál,

Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok,

Mint némelly pénz után járó publikánok?

Nem - baszom az anyja hugyos németjének,

Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének.

Szilágyi napestig szűntelen borozott,

Egyszer, midőn Buda alatt táborozott:

Az ellenkezőket mégis széjjelverte,

Mátyásnak a magyar koronát megnyerte.

Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit...

Magyar ember kínál, ne féljetek semmit.

Buzog még énbennem elhúnyt ősim vérek,

Buzog is, még mástól kenyeret nem kérek.

Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen,

Mert az igaz magyart nem érheti szégyen.

Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,

Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak.

Tudok én már annyit oláhúl, mint tótul,

Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.

Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik!

Egyikőnk sem iszik, ha a sírba viszik!

Jankó János (1833–1896 ) : Csokonai a lakodalomban