"Én a vízre úgy haragszom,
amíg élek, meg nem iszom,
árkot mosson, malmot hajtson,
csak a torkomra ne jusson."

2012. február 25., szombat

François Villon KÖNYÖRGŐ BALLADA...

François Villon

KÖNYÖRGŐ BALLADA SZEGÉNY BORISSZA JEHAN COTART LELKÉÉRT

(Faludy György átköltésében)


Noé komám, szőlők s borkádak apja,
s Szilénusz, ki a mustot ápolod,
s te is Lót, ki felöntve a garatra
leányaidhoz vitt a mámorod,
amit még máma is szemedre hánynak -
figyeljetek rám, három jómadár:
a szajnamenti Párizsban vasárnap
mint hű keresztyén halt meg Jehan Cotart.
Ti fenn a mennyben, intsetek feléje,
ha majd fölért, az égi ablakon,
amúgy is rég várt egy parti pikére
veletek fenn az esti csillagon,
míg dús nedűt nyakalt a hegygaráton,
s megjárta mind a kocsmakerteket:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Derűsen, mély zsebében két üveggel,
és dús fején a hófehér süveggel,
és lágy szakálla balján húsz diákkal
úgy járt a kerti liljomok között,
mint ősz királyok flamand bibliákban.
De estharangra, ha az alkonyat
kék selymet szőtt a Pont au Changes alatt,
a csapszékbe futott, miként a nyúl.
S éjjel, ha két szeme keresztbe nézett,
Ánáxágórászt és Plátont idézett,
s aztán, mikor vállára ült a hold,
rég elfelejtett nótákat dúdolt.
Így jártuk hűs telekben s izzó nyáron
a pincéket s a kocsmakerteket:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Hány éjen át ültünk a Négy Majomban!
Nem élt a földön még jobb cimbora,
hegyek meg várak dőlhettek halomra,
de Jehan Cotart nem ingott meg soha.
S ha néhanap borába seprű tévedt,
vagy a burgundi karcos volt talán:
ölébe vette, mint Katót a béres,
a kocsmárost, s az istenvert borévet
görcsös botjával húzta el farán...
Szeptember tájt, Plátonjával kezében
szeliden baktatott szőlőhegyére,
s mondják, nem járt, csak sánta nők után -
és így élt hatvan kurta földi nyáron
s így élt meg hatvanegy rövid telet:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Midőn utólszor láttam szombat este,
ott ment a Place de Notre Dame-on át,
árnyéka az egész teret befedte,
s kezében fogta drága Plátonát;
ki tudja melyik csapszékhez kanyargott:
deres fején ezüstöt vert a hold,
s mikor megint kerestük estharangkor,
már senki sem sejtette, merre volt.
És akkor jött a pestis Cölln várából:
vagy harmincan látták sötét lovát,
amint egy rőt lovaggal éjféltájon
vágtatva jött a Rue Saint Jacques-en át.
Lólába átlátszott a csizmaszáron,
és két veres sarkantyút pengetett:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Barátai keresték még az éjjel
a kertek alján s a füzek között,
a bükkösben s az Elysées-i réten,
hol, mint a tejszín, hömpölygött a köd;
s reggel, hogy a fecskék a hídkorlátra
úgy ültek kéken, mint a hangjegyek,
akkor találtak csak rá Jehan Cotart-ra,
a Szajnánál a Pont au Change megett.
Arcán setét hollóként ült a pestis,
s halott kezében Plátont fogta még,
s oly szörnyű volt az arca, hogy napestig
a Szajnához csodára járt a nép.
Alkonyatkor jöttünk érte bús batáron,
s temettük el az Ile de Cygne megett:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,
ölelje át az Úr a lelkedet!

Noé apám, ki ó-borokra buktál,
s Szilénusz, ki a mustot ápolod,
s te Lót komám, ki hajdan úgy berúgtál,
hogy lányaidhoz vitt a mámorod:
vigyázzatok reá, hogy el ne fogja
a strázsa fenn az égi silbakon,
rég vágyódott már egy parti tarokkra
veletek fenn az éji csillagon;
s fogadjátok jól: a Sorbonne rózsája,
s a hét művészet bölcs tanára volt -
s ha Isten nem néz, fenn a kiskocsmában,
melyen vörös cégérnek állt a hold;
az agg Pyrrhon s a tömpeorrú Pláton
örök nektárt koccintsanak veled:
szegény borissza Jehan Cotart barátom,

ölelje át az Úr a lelkedet!

a képek a www.horntip.com oldalról lettek letöltve és gif formátummá alakítva


2012. február 23., csütörtök

Omar Khajjám: RUBÁÍK (Weöres Sándor fordítása)


Omar Khajjám
RUBÁÍK

(Weöres Sándor fordítása)


1.
Én bort iszom, s szokásom ellensége
rám szól: „A bort hagyd, mert hit ellensége.”
No ládd, az ellenség vérét kívánom,
én is tudom: bor a hit ellensége.

2.
Tegnap gerencsért láttam a bazárban,
friss agyagot gyúrt-gyömöszölt zugában,
és szólt az agyag földöntúli nyelven:
„Az voltam, mint te: bánj velem simábban.”

3.
Agyagból gyúrtál. Én tehetek róla?
Gyapotból fontál. Én tehetek róla?
Minden jót s rosszat, mely fakad belõlem,
fejembe raktál. Én tehetek róla?

4.
Ne hidd, hogy e világtól válni félek,
s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek.
Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény.
Mert nem tudtam jó úton járni: félek.

5.
Bár alázattal a mecsetbe tértem,
én esküszöm, nem imádkozni tértem:
multkor egy szõnyeget elloptam onnan,
de már elnyûttem: egy újért betértem.

6.
Tudod, hogy életedbõl kirepülsz majd,
hogy titkok függönye mögé kerülsz majd.
Igyál, hisz nem tudod, honnan fakadtál,
vigadj, hisz nem tudod, hová merülsz majd.

7.
Bort inni és barátokkal vidulni
jobb, mint szemforgatón imába hullni.
Ha cédák s részegek pokolra jutnak,
senkinek sem fog a menny lángja gyúlni.

8.
Ha kocsmabortól részeglettem: lettem.
Ha pogány tûzimádó lettem: lettem.
S ha minden szent nyáj gyanakodva néz is,
én: én vagyok, s amilyen lettem: lettem.
9.
Szellõben veszti köntösét a rózsa,
pedig vidít fülemülét a rózsa.
Üljünk árnyába, hiszen annyiszor már
földbõl fakadt és földdé lett a rózsa.

10.
Siralom a szívnek, ha heve nincsen,
ha sóvárgása, gyötrõ tüze nincsen.
Szerelem nélkül záruló napodnál
eltékozoltabb nap részedre nincsen.

11.
Egy kézben Koránnal, másban pohárral,
hol hívõvel tartok, hol a pogánnyal.
Kék kristálygömb magába foglal engem:
sem hitetlennel, sem mohammedánnal.

12.
Ha testünkbõl a puszta lélek elszáll,
testünkre tégla-építményt kapunk már,
s a más testére épülõ halomhoz
haló-porunkkal hozzájárulunk már.

13.
Hal szól kacsához, félve, kocsonyázva:
„Majd egyszer száraz lesz a folyam ágya.”
Kacsa felel: „Ha én s te megsülünk már,
lehet tenger vagy a lég délibábja.”

14.
Nem kõvár a világ, csak sátor-tábor,
sivatagban, hol legfõbb kincs a mámor,
kínod hevét a bor levével oltsad,
míg arcodat föld nem takarja, jámbor.

15.
Magammal harcot vívok. Mit tehetnék?
Tettemért kínban rívok. Mit tehetnék?
Tán irgalmaddal ajándékozol majd,
mégis szégyentõl sírok. Mit tehetnék?

Forrás: Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


egyik kedvenc

"Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsös-kertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak semmit városi múltamról... A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek messze, a mélyben hajó úszik..., árut hoz és visz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosai és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves; nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor meg akartunk bocsátani. A tájast nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos minden világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek; amit addig csinálok még, csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar a hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.."
(Márai Sándor)

2012. február 22., szerda

Rejtő Jenő: Csontbrigád (részlet)


A mellkasa alatt, a jobb oldalán, időnként szaggatott szúrást érez.
A máj...
Jól tudja, hogy ott valami kezdődik. Általában a máj felől indul el a vég itt, az Egyenlítőnél. A halál csenget ilyen enyhe, elszórtan jelentkező tűszúrásokkal a szervezet ajtaján.
Rekedten, vaktában belekiált a fülledt csendbe:
- Pálinka!
Félhomály van. Az ablakra terített párolgó, vizes pokróc dohos szaggal súlyosodik a fülledt irodára. Iszonyú a hőség.
Egy ingaóra ketyeg a falon. Azután a káplár pálinkát hoz. Leteszi az üveget, de habozva megáll, mint aki mondana valamit. A kapitány iszik, azután hosszút szippant a lazán sodort cigarettából. Felparázsló fénye és elszenesedő papír hullik szerte.
- Akarsz valamit, te disznó? - kérdezi bágyadtan.
- Si, mon capitaine! Nem lenne jó visszatérni a vörösborra? A vörösborral sokáig élhet itt az ember.
- Ki akar itt sokáig élni? Na, ülj csak le.

2012. február 21., kedd

Szarka Tamás (Ghymes): Bor és vér

legtöbbször át nem látható szövevényű rejtet és nyílt csatornákon át a világon minden mindennel összefügg - mondták, mondjuk.
vannak dolgok amelyeknél ez teljesen nyilvánvaló...ilyen a bor a szerelem és a zene kapcsolata is. tanúsíthatja bárki aki volt már "szerelmes", ízlelt már "bort" vagy hallott már "zenét". szóval mint mondtam bárki. (bárki?)

A dalszöveg:

Torkodon a vér szabadon,
Dől a Cabernet Sauvignon,
Nem a bor, nem a vér, sohanap igenér',
Szíveden lefolyik hideg hajnali dér.

Filmet néz a holnapokon,
A szemem az ablakodon,
A bolond didereg, egyedül érti meg,
A bolond didereg, egyedül érti meg.

Sose volt még oly szerető,
Lángolva is integető,
Amilyet te akarsz, akit ölsz, s betakarsz,
Amilyet te akarsz, akit ölsz, s betakarsz!

Könnyed forr az arcaidon,
Keseredik húrjaimon.
A világ vele forr, a remény a cukor,
A világ vele forr, a remény a cukor.

Torkodon a vér szabadon,
Dől a Cabernet Sauvignon,
Nem a bor, nem a vér, sohanap igenér',
Szíveden lefolyik hideg hajnali dér.

Nem a bor és nem a vér, sohanapján adott igenér',
A szíveden lefolyik hidegen hulló hajnali dér.

Nem a bor és nem a vér, sohanapján adott igenér',
A szíveden lefolyik hidegen hulló hajnali dér.

a szöveg forrása

2012. február 20., hétfő

Beköszönő

Óriási megtiszteltetésként élem meg, hogy ekkora irodalmi magaslatokba emeltek, és örülök, hogy itt lehetek. Mivel igazi koncepció nem született a közös blogolás terén, én arra gondoltam, inkább a borfogyasztási tapasztalataimat osztanám meg veletek, egyfajta virtuális sommelier szerepet szeretnék itt betölteni.

A borral már kisgyerek koromban közeli kapcsolatba kerültem, a vidéki rokonok elengedhetetlen kiegészítője volt a jóféle savanya házibor (igen-igen, természetesen nova szőlőből), persze tinédzserkoromban én is végigjártam a szórakozóhelyek óccsó és ütős VBK-s lépcsőit, hogy aztán idővel megismerjem és megszeressem a minőségi borokat, hogy a későbbiekben az aromájukat még jobban előhozó ételeket párosíthassam hozzájuk.

Remélem, nem leszek túl unalmas (ha igen, lőjetek le, de előre bocsátom a kritikát nehezen viselem!), igyekszem kevés kis szőlő- és bortörténetet is mellékelni, melyek ismeretét én abszolút autodidakta módon szereztem, és minél jobban belelátok, annál kisebbnek érzem a tudásom. (ez is amolyan hályogkovács-szerű érzés) Ahhoz, hogy kellően tisztelhessük és szerethessük a bort, ismernünk is kell annak történetét, a különböző teroárokon honos szőlőfajtákat. S még mielőtt valaki a sznobság billogát sütné rám, nem, nem vagyok az, az elmúlt évtizedek elhitették velünk, hogy a bor ismerete és szeretete nem tartozik a kultúránk részéhez, pedig jajdehogynem!

Kedves virtuális Combibatorok, kalandra fel!

Magyar bor a világirodalomban


ALTMAYER Vivát a szabadság! A bor vivát!
MEFISZTÓ A szabadságra én bizony jószívvel innám,
hogyha boraitok jobbak volnának itt, lám!
SIEBEL Többször ne merd mondani, hékám!
MEFISZTÓ Ha nem venné a korcsmáros zokon,
én ezt a tisztelt társaságot,
pincénk javával itatnám most.
SIEBEL Ide vele, én vállalom!
FROSCH De nagy pohárral adj, dicsérhessük nyugodtan!
Ne szűkölködjünk kóstolóban;
ha már itélni kell, komám,
hadd szívjam tele a pofám!
ALTMAYER (halkan) Tán Rajna-menti borcsiszárok?
MEFISZTÓ Nosza, fúrót ide!
BRANDER Hát ezt ugyan miért?
Hordótok tán az ajtóban hagyátok?
ALTMAYER Van ott egy kis kosár s abban szerszám elég.
MEFISZTÓ  (átveszi a fúrót, majd Froschhoz)Mondd hát, milyen fajtát óhajtasz?
FROSCH Hogy értsem ezt? van többféle borod?
MEFISZTÓ No rajta! Csak válasszatok!
ALTMAYER (Froschhoz) Úgy látom, cimborám, már nyaldosod az ajkad!
FROSCH  Ha már választhatok, legyen jó Rajna-menti!
Jobbat, mint szép hazánk, nem adhat úgyse senki.
MEFISZTÓ(miközben Frosch helyén az asztal szélébe lyukat fúr) Egy csepp viaszt ide, jó lesz alkalmi csapnak!
ALTMAYER Szemfényvesztés! Vigyázz, becsapnak!
MEFISZTÓ (Brandernak) S neked?
BRANDER Legyen champagne-i bor,
olyan, amely pezsegve forr!
MEFISZTÓ (fúr)
Az egyik már csinált viaszdugót,
s bedugta vele a lyukat

BRANDER Ne kerülj minden idegent el!
Messziről jönnek a csodák!
A francúzt gyűlöli minden jó német ember,
bezzeg megissza a borát!

2012. február 19., vasárnap

Petőfi Sándor: Poharamhoz

Különben én becsüllek, oh pohár!
Csak egy van benned, amit restelek;
Azt restelem csak benned, oh pohár!
Hogy olyan könnyen kihörpentelek.

Ha én tenéked volnék, oh pohár!
Ki nem fogynék a borból sohasem;
Aztán, ha nékem volnál, oh pohár!
Innál belőlem véges-végtelen.

2012. február 18., szombat






Csokonai Vitéz Mihály: A borital mellett

...úgy éreztem boros - italos témájúnak szánt irodalmi blogot tán Csokonaival lenne legstílszerűbb indítani.
Nekem a Mesternek, ez a szabadszájúsága miatt talán kissé mellőzöttebb "borvirága" az egyik kedvencem
em.


Csokonai Vitéz Mihály

A BORITAL MELLETT


Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,

Kurvanyjok, hiszen én vélek nem cserélek.

Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,

Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.

Senki sem ruházza rám a sobrák nevet,

Faszariságomért huncfut aki nevet.

Alább írt sem jár a nyakamra ám senki;

Ki tart adósának, ki húz a gyepre ki?

Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen,

Mégis, jó barátom, semmi bajom sincsen.

Azért, hogy a bankót nem gyűjtöm rakásra,

Hiszem a jó Istent, mégsem szorít másra.

A régi magyarság is eleget itt s ett,

Mégis, aki munkált, az koldussá nem lett.

Hanem hogy a német a Dunán áltúszott,

A sok bolond módi országunkba csúszott.

Maskarává tette a szép magyar dámát,

Azólta nem tudjuk a pankrótok számát.

Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna,

Magyar emberekre csak itt s ott akadna.

A gárdának fénye itt s ott sugározott,

De hogy a némettel együtt bogározott:

Az ugorkafán is narancsot keresett,

Megbotlott a lába s a porba leesett.

A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb vólt,

Míg a magyar szokás belőle ki nem hólt.

Az öregek minden névnapon báloztak,

Ettek, ittak, mégis nem bankrotíroztak.

Vagy talám csak szégyen annyi borral élni?

Szégyenebb, barátim, magunktól kímélni.

Árpád nem szégyelte locsolni a torkát,

Mert maga meghívta innya Hubát, Horkát,

Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak,

Az áldomás közbe nagyot kurjantottak.

Ugyanott Etele Gyulával végtére

Egy nemesest is járt a Lehel kürtjére.

Hát én külömb ember leszek úgy azoknál

A rettenthetetlen vitéz magyaroknál,

Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok,

Mint némelly pénz után járó publikánok?

Nem - baszom az anyja hugyos németjének,

Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének.

Szilágyi napestig szűntelen borozott,

Egyszer, midőn Buda alatt táborozott:

Az ellenkezőket mégis széjjelverte,

Mátyásnak a magyar koronát megnyerte.

Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit...

Magyar ember kínál, ne féljetek semmit.

Buzog még énbennem elhúnyt ősim vérek,

Buzog is, még mástól kenyeret nem kérek.

Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen,

Mert az igaz magyart nem érheti szégyen.

Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,

Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak.

Tudok én már annyit oláhúl, mint tótul,

Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.

Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik!

Egyikőnk sem iszik, ha a sírba viszik!



Jankó János (1833–1896 ) : Csokonai a lakodalomban