"Én a vízre úgy haragszom,
amíg élek, meg nem iszom,
árkot mosson, malmot hajtson,
csak a torkomra ne jusson."

2012. február 18., szombat

Csokonai Vitéz Mihály: A borital mellett

...úgy éreztem boros - italos témájúnak szánt irodalmi blogot tán Csokonaival lenne legstílszerűbb indítani.
Nekem a Mesternek, ez a szabadszájúsága miatt talán kissé mellőzöttebb "borvirága" az egyik kedvencem
em.


Csokonai Vitéz Mihály

A BORITAL MELLETT


Nyelvelnek, barátom, hogy sok borral élek,

Kurvanyjok, hiszen én vélek nem cserélek.

Nekem tereh gyanánt nincsen a lételem,

Van borom, pecsenyém, egy-két tál ételem.

Senki sem ruházza rám a sobrák nevet,

Faszariságomért huncfut aki nevet.

Alább írt sem jár a nyakamra ám senki;

Ki tart adósának, ki húz a gyepre ki?

Azért, hogy nem kapok a gyülevész kincsen,

Mégis, jó barátom, semmi bajom sincsen.

Azért, hogy a bankót nem gyűjtöm rakásra,

Hiszem a jó Istent, mégsem szorít másra.

A régi magyarság is eleget itt s ett,

Mégis, aki munkált, az koldussá nem lett.

Hanem hogy a német a Dunán áltúszott,

A sok bolond módi országunkba csúszott.

Maskarává tette a szép magyar dámát,

Azólta nem tudjuk a pankrótok számát.

Ha a szegény Zrínyi már ma feltámadna,

Magyar emberekre csak itt s ott akadna.

A gárdának fénye itt s ott sugározott,

De hogy a némettel együtt bogározott:

Az ugorkafán is narancsot keresett,

Megbotlott a lába s a porba leesett.

A Fáy-, Patay-ház is gazdagabb vólt,

Míg a magyar szokás belőle ki nem hólt.

Az öregek minden névnapon báloztak,

Ettek, ittak, mégis nem bankrotíroztak.

Vagy talám csak szégyen annyi borral élni?

Szégyenebb, barátim, magunktól kímélni.

Árpád nem szégyelte locsolni a torkát,

Mert maga meghívta innya Hubát, Horkát,

Szerencsen mindnyájan együtt ivogattak,

Az áldomás közbe nagyot kurjantottak.

Ugyanott Etele Gyulával végtére

Egy nemesest is járt a Lehel kürtjére.

Hát én külömb ember leszek úgy azoknál

A rettenthetetlen vitéz magyaroknál,

Ha magamtól egy-két pohár bort is szánok,

Mint némelly pénz után járó publikánok?

Nem - baszom az anyja hugyos németjének,

Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének.

Szilágyi napestig szűntelen borozott,

Egyszer, midőn Buda alatt táborozott:

Az ellenkezőket mégis széjjelverte,

Mátyásnak a magyar koronát megnyerte.

Igyatok, barátim! igyatok, hiszen mit...

Magyar ember kínál, ne féljetek semmit.

Buzog még énbennem elhúnyt ősim vérek,

Buzog is, még mástól kenyeret nem kérek.

Azt pedig nem hiszem, hogy valaha légyen,

Mert az igaz magyart nem érheti szégyen.

Igyatok, kurvanyja, fiúk! a világnak,

Kurvanyjok azoknak, akik minket rágnak.

Tudok én már annyit oláhúl, mint tótul,

Hogy nem ijedek meg hatlovas hintótúl.

Igyatok, barátim! eb, aki nem iszik!

Egyikőnk sem iszik, ha a sírba viszik!



Jankó János (1833–1896 ) : Csokonai a lakodalomban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése