Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van bor-ország és van
pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek geniálisak;
a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak
a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok,
az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok.
Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik;
nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal.
A bor az absztrakciótól megóvja őket.
A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek.
Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak
következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak.
Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra
vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj
a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot
fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint
csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas
diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol
megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg
anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál.
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
Vannak sörnépek is. :)
VálaszTörlés