Málik Roland: Helyzetem az alkohollal

Nagymamámnak,
aki egy stamp seritől már kacagott




I.

Amíg egy ilyen helyen,

mint Miskolc-Tapolca,

nyárutón, őszelőn,

vagy -- ami ritkaságszámba megy --

spiccén az ősznek,

az ember kiülhet büfé elé,

mögé-mellé,

illő itallal lopni félóra nyugalmat,

most magának --

légy zöng,

mókus szalad,

a pincér udvarias,

levélke leszáll,

addig egy szavam nem lehet rád,

nagyvilág.

II.

Csodálom azt az embert,

aki vendélátóegységbe tér,

asztalhoz ül, s megiszik egy,

esetleg kettő,

de végső esetben is

három korsó sört, azután feláll,

és vidáman hazaballag.

(És ha bort ivott az istenadta,

őt a bora szelíd lámpással

még kapuig kíséri.)

Másnap üdén ébred,

nyújtózik, hogy

milyen jó volt

csevegni erről,

no meg arról,

és ha magában ült,

gondolatmenetét virágok szegélyezik.

Melegben élő, télen jégvirágok.

Friss és bő erővel teszi dolgát,

ami arra a napra néki adatott.

Én ezt nem tudom.

Az asztalhoz telepedésig a helyzet dettó,

de az első sör után -- merthogy a borra

nem vagyok méltó --

agyamba cikáz az ősi mondás,

ami apáról fiúra száll:

egy sör nem sör.

Két sör, három sör,

négy sör, öt sör.

Ez is megvan, még sincs este.

Hát pálinkát rendelek és rövidezek

hosszan.

Záróra után botorkálok utcán,

a fejemben, házam már

rám se néz ablakszemeivel.

Az én másnapom: más.

Az agyamban és a gyomromban

az italból más lesz:

foncsorozott szemüvegkeret,

tüskedrót-koszorú,

kidurrant gumilabda,

hasbarúgott felkiáltójel,

tetejére állított kecskebak,

mely mintha mindig ugrani készülne.

Szemeim helyén pirossal kipingált,

japán ping-pong labdák. Ezzel kezdj

valamit.

A tömegközlekedésben zavart vagyok,

nem tudom,

felszállhatok személyes tárgyaimmal?

Ha hozzámszólnak, berezelek,

támadástól tartok.

A nénik az utcán előre kitérnek, pedig

az egyiknek -- aki halott nagymamám

szakasztott mása -- nekiszegezném a kérdést:

„te vagy az, mama?”




III.




Ó, absztinens napok!




Minden gyászfehér!

Minden fehér!

És minden gyász!




Minden szoba,

minden utca,

fehér gyász!




Két deci kóla -- olyan




boldogtalanság-íze van.

Hol a sánta mámor?

Hol vannak mozgékony lényeim?

Ez cserbenhagyás!

Fehér csalás!




IV.




Az alkohol mostanság

különös hatással van rám.

Körülbelül a második kör

feléig vagyok jelen.

Másnap eddig a pontig emlékszem.

de előtte lüktető, sötétlila képek

engem meglátogatnak.

Például állok egy transzformátornál.

Fölötte a csillagos ég,

és a nagymamám.

-- Csókolom, mama. Na?




Aztán rohanó lovak.

De tényleg.

Mögöttük szekér.

És télen.

A túlhajszolt lovak:

az egyik Alkohol,

a másik Csillag.

A bakon én a nagymamámmal,

mögöttünk cigányok,

egy egész pereputty.

-- A lovak már ittak,

nyissatok még egy bort!

Ne te ne, Csillag!

Gyí-gyí, Alkohol!

Pusztuljon a józanság!

A megfésült élet!

Rikoltok én is,

mon seri nagymamám is,

és rikoltoznak a cigányok is,

így eljutunk akár a csillagokig!

Ez való nekem, ez a mi világunk!

Esküdjünk, hogy iszunk majd,

és mindig együtt leszünk!



V.




Ez lobog, így lobog a szemeim előtt

még akkor is, mikor kushadó kutyaként

ülök a Tháliában,

és arra a bizonyos életre gondolok.